“Ha sokat akar a szarka…”
Valahol április végén kezdődött, de az is lehet, hogy már régebben.
Nem is tudom. Mert azóta… egybefolyt minden.
Egy biztos: nem posztoltam.
Nem azért, mert elfelejtettem, hanem mert nem volt hozzá se agyam, se erőm.
De közben… történtek a dolgok.
Az mondjuk furcsa lett volna, ha nem.
ANYÁKNAPI PÖRKÖLT PARTY A KANYONBAN

Jött a tavasz — és vele az első magyar közösségi bográcsozás a kanyonban.
Anyák napjára szerveztük, klasszikus magyar sertéspörkölttel, a Salt Lake City környéki magyaroknak.
A hegyekben még hó, a völgyben már napsütés – csak úgy, ahogy itt megszoktuk.
Meg kellett szervezni.
Szépen, önkéntes alapon jött össze:
- a nokedli, savanyúság, nasik külön családokra estek,
- a pörit mi főztük — két bográccsal.
A jelentkezők száma gyorsan kinőtte az eredeti helyszínt, úgyhogy jött a klasszikus ADHD-s újratervezés: új kempinghely, hajnali helyfoglalás, logisztika, rugalmas improvizálás.
És végül minden összeállt: a hely, az időjárás, az emberek – és a közösségi hangulat.
Általában 20–30 fő jön el ezekre az alkalmakra. Most viszont 50–60 magyar gyűlt össze: gyerekek, szülők, barátok.

A gyerekek úgy játszottak egymással, hogy a szülők is végre kiengedhettek.
Egymást fárasztották – nem minket.
Mi pedig egyszerre élveztük, hogy ők boldogok, és hogy mi is végre csak úgy lehettünk.
Nagylányom 4 éves lett — a születésnap, ami kiszaladt a kezemből

„Csak egy kis szülinap.” Hát persze.
Kerti-party lett belőle. Magyarosan.
Megnyitottuk a hátsó kertet — magunknak is, az előttünk álló nyárra. Ez volt az első alkalom, hogy élményteret teremtettünk a ház mögött.
Albérletben lakunk. Az előkert már él: gyerekbirodalom, mini veteményes, virágos szegélyek, fedett terasz.
De a hátsó kert… hát, eddig főleg a fű és a máriatövis uralta.
Amikor először kézbe vettem a gereblyét, kiderült, hogy a fű valójában egy több centis száraz gyep takaróból nőtt ki.
Egy tucat talicskányi „házi szalma” jött le róla, mielőtt egyáltalán elkezdhettünk volna bármit.
Kertkészítés DIY módban:
- száraz gyepszőnyeg felszedése
- rotálás, egyengetés
- ponyvázás, majd útvágás a dzsungelbe
- kis labirintus a gyerekeknek, amit napokig még finomítgattunk
Nem volt profi, cserében élőhető
A szivárványos sütik és az elengedés

És jöttek a sütik… Szivárványos sütik.
Vajas kekszek, muffinok, habcsókok, kuglófok, torták.
Mert hát mit kérne egy 4 éves kislány, ha nem pont ezt? – szivárvány és unikornis lázban ég.
Őszintén?
Ez volt az első olyan szülinap, ahol nem ezo-bio-öko sütik születtek.
Elengedtem. Cserében nem akadt bolti nasi.
A színekhez lehet, bevált volna a cékla, répa, édesburgonya vagy lilakáposzta is., de nem kapott el a hév.. A géles ételszínezék most először mellém szegődött.
És ha már úgyis láttak ilyet máshol is, nem csak ő, hanem az összes többi gyerek — a bűntudat messze elkerült
Kézműves szülinap – teljes káoszban
Sütöttem. Ragasztottam.
Dekorációt vágtam, házi pástétomokat főztem, pékárut dagasztottam.
Lemosattam még a falakat is.
Azonban a teraszt már nem volt idő lesöpörni.
De mégis: a gyerekek nevettek, futkostak, boldogok voltak.
És ez az, ami számított. Megszűnt számukra a külvilág többször is hosszú-hosszú időre.
Szóval győzelem!
sátras kaland — egerekkel és aszfaltozással

Felkerült a telekről a vontatható-kinyitható sátor, hiszen beindult a sátorszezon és konkrét terveket szőttunk vele.
Vár a kaland és a szabadság szag.
Csakhogy… az egerek előbb érkeztek és nem csak megjelentek – hanem alapos munkát végeztek.
Nem kicsit. Nagyon.
Ergo, nem a szabadság szaga csapott meg…
DIY sátortisztítás, túlélő módban
A takarítási sorrend nagyjából így nézett ki:
- porszívózás – többször,
- fertőtlenítő oldatok – sokszor,
- szivacsok, huzatok be a gyerekmedencébe,
- majd mosógép, napfény, szárítás,
- és ami túl sok emléket őrzött az egerekből, az ment a kukába.
Kezdett néha olyan érzésem, hogy alakul a dolog.
És akkor este 10-kor jött a meglepi:
“Holnap reggel aszfaltozzák a parkolót.”
Köszi, főbérlő.
Félig készen be kellett zárni mindent. Szépen visszahúztuk a sátrat a garázsba.
Maradt az alap sátor a kempinghez, de abban legalább nem lakott előzőleg pár családnyi rágcsáló.
Pakolás – ADHD-s logisztikával
Indulás előtti napon még jött a pakolás és a főzés is.
Checklist a kezemben – szigorúan, hogy semmi se maradjon otthon:
- fasírtgolyók,
- főtt tojás,
- héjában főtt krumpli,
- frissen főtt cékla,
- fokhagyma-hegyekkel és kakukkfűvel sült répa,
- és a többi apró „ez még pont belefér” ötlet…
Ha már fertőtlenítés… legyen házilag

Ha már úgyis kell fertőtleníteni, mosni, súrolni… akkor legalább tudjam, mi van benne.
- Ne legyen benne felesleges vegyszer.
- Ne legyen benne műanyag illatfelhő.
- Ne legyen benne olyan, ami csak látszólag tisztít.
Az elmúlt hetekben liter számra fogyott az ecet.
És közben… elindult bennem valami, amit először csak próbának szántam, az mostanra életmóddá vált.
Mára minden házilag készül:
- mosószer,
- öblítő,
- általános tisztító,
- gyerek- és felnőtt tusfürdő,
- fürdőbomba, szappan,
- szúnyog- és kullancsriasztó testre és légtérbe,
- bőrnyugtató balzsam,
- melegítő testápoló szenzitív gyerekeknek.
Mi kellett hozzá?
Egy nagyobb lendület. És egy kis előkészület.
Első lépés:
alapozó vásárlás, ami bekerült a szekrénybe:
- glicerin,
- sheavaj, kókuszolaj, szőlőmagolaj,
- illóolajok: levendula, teafa, szantál, tömjén…,
- szódabikarbóna, citromsav, mosószóda,
- mosószappan, SLSA, cink-oxid…
És most?
Ha minden megvan itthon, meglepően gyorsan megy.
- Nem kell lista.
- Nem kell bolt.
- Nem kell kompromisszum.
További előnyök
Az illóolajokkal varázsolni lehet, mert mindenre van találat. Legyen az alvás, bőr nyugtatás, szúnyog riasztás vagy fertőtlenítés.
Selymes lett a bőrünk, mint a pelenka pötty mentes baba popsi.
A nagy befektetés ellenére a matek a mi pénztárcánk javára billen.
A recepteket is szívesen megosztom később – de most nem mondok határidőt… mert az csak nyomasztana.
Diagnózis – nem csak a tünetek

Ez a bejegyzés nem csak egy családi beszámoló, hanem egy élő tünetgyűjtemény is.
Ahogyan az ADHD megjelenik egy anya életében, egy női idegrendszer működésében.
Működés.
Lelkesedés.
Túlpörgés.
Aztán összeomlás. Elengedés, ami felismerésből fakad. Majd lassú megbékélés.
„…nem bírja a farka.”
Túltervezés – dopaminból
Ha beindul az agyam, nincs megállás.
Jönnek az ötletek. Ömlenek.
→ Egy kis süti
→ Legyen szivárványos
→ Legyen torta is szín bombasztikus
→ Legyen saját dekor, úgyis van itthon egy csomó minden, ami felhasználásra vár
→ Legyen kreatívsarok, sok-sok alternatív lehetőséggel
→ Ja, és valami külön a kicsiknek
→ Na meg, pihenő sarok…
…és közben elfelejtek enni. inni. ülni. létezni.
Agyilag szárnyalok. Testileg szétesem.
Idővakság – time blindness
A napnak nincs ritmusa – csak sodrása.
Amit elkezdek, azt nem tudom félbehagyni. Ami fontos lenne, arra meg nem marad idő.
Százszor elhittem már, hogy „még belefér”.
A valóság?
→ Lesöpörni a teraszt (ha, ha, ha)
→ Megcsinálni a hajat (amúgy tökre elmaradt)
→ Elhozni a fehér pamut pólókat batikoláshoz (kétszer is meg lettek rendelve, rendszer hiba miatt… sose kaptuk kézhez)…
…aztán feleszmélek, hogy már szálingóznak a vendégek.
A testem rohan. Az agyam még visszafelé pörgeti a to-do listát.
RSD – Rejection Sensitivity Dysphoria
Egy fél megjegyzés.
Egy félrepillantás.
És jön a szégyenlavinar.
→ Összeszorul a gyomrom
→ A fejemben megszólal a narrátor:
„Elrontottad. Nem volt elég jó. Túl toltad. Más biztos jobban csinálta volna.”
Majd ráeszmélek (egyszer újra).
Nem vagyok túl érzékeny.
Csak más az idegrendszerem. Érzékeny mindenre is.
Közösségfüggés – belső hajtás
Nem a tökéletesség hajt, hanem hogy együtt legyünk. Hogy másnak is jó legyen.
Mert a közös élmények adnak értelmet.
Van, hogy csak annyi kell: valaki, aki fog egy krumpli-hámozót vagy tudja, mit jelent, ha „nem forr a pörkölt”.
Túlpörgés → összeomlás → elengedés
Amikor a szervezés szárnyalás, aztán egy pillanat alatt elfogy az üzemanyag.
És akkor… jön a zuhanás.
- A süti dekor nagy része kibontatlan maradt
- A kreatív programokból, kreatív eszközök lettek, alkotói szabadsággal megspékelve.
- A terasz egy slendrián söprésig jutott.
És talán pont ettől lett minden valóságos.
A gyerekem pedig boldog.
És nekem ez most elég.
Tényleg elég.
Tanulság – ADHD-s anyaként is elég vagy

Nem lett minden úgy, ahogy megálmodtam.
Nem lett 100%-ban kész.
De nem is kellett.
Így is működött.
Sőt – jól sikerült.
Ez az ADHD-s anyaság:
Lelkesedés → túlpörgés → újratervezés.
Nem tökéletes – de szeretettel teli.
Végül egy üzenet – magamnak és neked is
Ha te is ADHD-s anya vagy, vagy csak épp elfáradtál.
➡️ Amikor a kreatív agy beindul, és végül mégsem jön össze minden… akkor is érdemes megállni és észrevenni:
„Ez is elég. Sőt, pont így jó.”
🤍 Nem baj, ha nem fér bele minden
🤍 Nem baj, ha nem vagy mindig erős
🤍 Nem baj, ha néha csak túlélni lehet
Mert a gyerekednek minden elég!
„Anya, nagyon szépeket csinálsz a szülinapomra!”
(ezt vagy százszor hallottam az utolsó napokban)
És ebben benne van minden, ami számít.
Legfrissebb írások

- Téli szünetre készülve…
- Egy ADHD-s Anya túlélőnaplója, avagy az elmúlt hetek margójára
- Köszönöm, hogy regisztráltál – és meg is érkezett az első frissítés!
- Védett: Élményalapú Fejlődési és Motivációs rendszer
- Élményalapú Fejlődési és Motivációs rendszer
Amik már szóba kerültek

30+1 Kihívás Kártyacsomag ADHD ADHD-s ADHD-S hiperfókusz ADHD-s nő ADHD-s életkörnyezet ADHD-val élni ADHD diagnózis ADHD felnőttkorban ADHDsanya ADHDsnő ADHD és AI ADHD és depresszió ADHD és kreativitás ADHD és tanulás AnyaiBűntudat AnyaiKáosz Büszkeség Pont Gyűjtők Egy ADHD-s Anya Valósága ElégJóAnya Figyelemzavar Használom az AI-t Hiperaktivitás Hiperfókusz Időmenedzsment Impulzisok Impulzivitás Kiégés Kreativitás Káosz KáoszÉsSzeretet Láthatatlan munka Mentális egészség Mesterséges Intelligencia Ne félj tőle! Neurodivergens Neurodivergens fejlődés Neurodivergens sajátosság no Filter Morning Reggeli Rutin Táblák Rugalmas ütemterv Szülői Feladatmegosztó Plakát Élményalapú Fejlődési és Motivációs rendszer ÉrzékenyAnyaság Önismeret

Hozzászólás